Tanulnom kéne, ám még nem vagyok abban az idegállapotban. Ám a System Lost in Hollywood c számát estig elhalgatnám, közben csukott szemmel ingatva a fejem, szotyit majszolva. Simán, bár kicsit furán néznék ki.

E napnak nem volt sok értelme, egy mondjukhogy jól sikerült bioszdogát kivéve. Megnéztük a Bakancslistát angolon. Kezdek aggódni a nyelvvizsgám miatt, nem csinálunk semmit az órán. Vagy csak nekem túl nagyok az elvárásaim, hogy nyelvet nyelvórán kell tanulni?

Minden vágyam egy forró tea, egy kandalló, és egy jó könyv. De se kandallóm, se időm nincs erre. Lehet, hogy majd lerajzolom. Rájöttem, hogy tussal remek dolgokat lehet alkotni. És muszáj is lenne. Rajzórán tanulom az elméletet, itthon pedig kissé kreatívabb dolgokat kéne csinálgatni. Meg jobb ötlet és pénz híján ez lesz a karácsonyi ajándékom is a fél családnak, szóval harcra fel.

Éppen töriesszé témákat dolgozok ki. Vagyis nem ,mert 2 után meguntam, és inkább ide írok. Még hátravan 5, és a mateklecke. Fuckyeah.
 Szombaton életemben először elmentem bulizni az osztálytársaimmal. És meglepő, de nagyon jó volt! Tök vicces volt, és nagyon jól szórakoztam. :) Sikerült meginni egykeveset az biztos, dehát Attilának szülinapja volt, meg kellett ünnepelni. Hazafelé volt egy kis baki a busszal. Az utolsóval jöttem, és elaludtam rajta. Zsámbékon ébredtem lemerült telefonnal. Mivel már hajnali egy volt, senkisem járt az utcán, pláne páty felé nem közlekedtek. Kezdtem beletörődni, hogy nyolc km-ert fogok sétálni a sötét erdőben. Fél órája mentem, és még sehol sem tartottam, amikor jött egy autó. Már kb 400 méterről meghalottam, olyan csend volt. Úgy kalimpáltam, mintha az életemért küzdöttem volna, végülis megállt. Hálát adtam érte. Hazajutottam 2-re. Szegény apukám már nagyon aggódott, elment Keszire is, hátha ott vagyok...kezdek nagyon otthon lenni a stoppolásban.

Ma színházban voltam, az Ember tragédiáját néztük a Nemzetiben. Alföldi rendezte. Értem miért szidják annyian, de nekem mégis nagyon tetszett. Jók voltak a színészek, jó volt a díszletek megoldása. Az a színpad brutális. Össze vissza forog, van kivetítő, dolgok esnek le a plafonról, mozog az alja, még medencét is összeraktak. Mondjuk a darab végére, már úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna, kicsit zavart a sok dzsuva. :D
Utána elmentünk páran a mekibe, mindenki nagyon jól tudta, hogy haza kéne menni törizni, de nem bírtuk rávenni magunkat... az van hogy lehet h tetszik egy osztálytársam. Tudom, hogy ez nagyon gáz, és nem jó ötlet, mert ciki lesz utána, de nem tehetek róla. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből.

A gondolataim szakadoznak. Ez valszeg a zene hatása, bocs, nem koncentrálok. Fáznak az ujjaim, és az útál nem hosszú ú.

Ez itt a tökéletes magány. Ki kell írnom magamból dolgokat. De lehet, hogy csak azért csinálom, hogy a leckémet ne kelljen. Ma úgyis péntk, szóval sállálá. Ki tudja énekelni azt valaki, hogy I'm lovin it ? nekem nem megy.  Na végre most kuss van. Káromkodok, mert olyan a kedvem, és mert attól menőbb amit írok. fuckfuck háhá.

Van egy ember, akivel rettegek találkozni. Régen nagyon jóban voltunk, amikor még több volt bennünk a közös. Nem fogok hazudni, egy fiúról van szó, aki nagyon csúnya, de szerettem vele lenni. Aztán hogy hogy nem, változtak az idők, vagy csak jobban megismertem? Ki tudja. Ez a fiú nagyon érzékeny, és gondoskodó, figyelmes, de már a nyálasan kiábrándító szinten. Semmiségekért is bocsánatot kér, és könnyen lesz depressziós, ha valaki megbántja. A hozzáállásával viszont vonzza a negatív dolgokat, ezért gyakran rossz a kedve. Sok baja van a családjával, nem szeret otthon lenni. Rettentően szeretetéhes. Én nem ilyen vagyok. Kívülről valószínűleg felszínesnek és érzéketlennek látszom, mert nem tudok együttérezni az apró cseprő dolgaikkal az embereknek. Szetem, ha egy férfi férfias, ha tud paraszt is lenni ha kell, ha mindig vidám, és frappáns. Nem issza le magát bánatában, és nem vereti meg magát a cigányokkal. Összefoglalva én ezt az embert halálosan meguntam. Tavaly nem beszéltünk fél évig. Aztán elszégyeltem magam, hohy ilyen gonosz voltam, biztos szüksége lett volna rám. Újra eljártunk erre-arra, de sokkal ritkábban. Csak akkor éreztem jól magam, ha már részegek voltunk kicsit, akkor a részletek nem zavarják az embert. Egy hete ugyan így voltunk koncerten is. Nem tudtam hazamenni, nála aludtam. Amíg ő kint kaját csinált, beleolvastam egy face-es levelébe, amit a legjobb barátjától kapott (nyitva volt, annyira köcsög nem vagyok). Az volt benne, hogy szerelmes belém. Észrevtte, hogy olvasom. Még szerencse, hogy nem voltunk józanok. Gyorsan témát váltottunk, de nem volt az igazi. Lefekvéskor próbálta magyarázni a dolgot, nyomult is, de hárítottam. Aztán reggel gyorsan elslisszoltam tőlük. Attól fél, hogy ezzel ismét vége a barátságnak. Hogy mondjam meg, hogy ez már nagyon rég óta nem az? Így igazából tényleg kínos, azt veszem észre, hogy egyre jobban idegesít, ha a közelemben van, elfutnék. Egymás mellett vannak az osztályaink, szóval ez nagyon rossz szitu. Most a büdös életben először sarkamra kell állnom, és megmondanom, hogy srác, ennyi volt, már eddig sem volltam őszinte hozzád, nem akarok a barátod lenni. Sajnálom, hogy megbántalak, ez a vallomás tényleg tönkre tette a dolgokat. Mit csináljak, így érzem. Nem te  vagy a hülye, csak mások vagyunk. Én változtam. Remélem megutálsz ezért, és mindkettőnknek könnyebb lesz. Tényleg megpróbáltam másodszorra is a barátod lenni, nm megy. Innentől nem erőltetem. 

Tanulság: Fiú és lány közt barátság nincs. 
Kivétel: 
-Mindketten jól néztek ki, és ha úgy adódik dugtok.
-Mindkettőtöknek van szerelme.
-Csak haverok vagytok.

Kurvajó hogy ezt leírtam, de vajon menni fog e élőben? Siralmas, hogy még nem volt pasim, a szakítás viszont már terítéken van.

 A fenti idézetnek nem sok köze van hozzám. Marilyn Mansont hallgatok éppen, és kecsegtetem angoltudásom. Nemtudom ti hogy vagytok vele, de én sajnálom azt az embert. Egy szerencsétlen kis szürke egér volt feltűnési viszketegséggel. Na meg egy jó nagy adag büszkeséggel, és haraggal. De mostmár legalább gazdag mellé.

 Már egy ideje rájöttem, hogy hiányzik belőlem a céltudatosság. És a kitartás. Tudom, hogy van valami, amire vágyom, de igazából nem teszek érte semmit. És tudom, hogy így se nem elérni, se megérdemelni nem fogom azt amit szeretnék. Ezért kéne tennem ellene. És fogok is. Csak ezt még leírom. Aztán leülök rajzolni. És holnap is. És az után is. Addig, amíg évek múltán vissza nem tekintek erre a napra, hogy ez igen Zsófi, eldöntötted, hogy grafikus leszel, és no lám, sikerült! Ezt akarom, mert nem tudom elképzelni, hogy van más amit képes lennék egy életen át csinálni.

Pénteken el akartam menni a motorkiállításra, de nem mentem. Nem tudtam rávenni a tesómat és apukámat, hogy motorokat nézegessünk. Most ki a férfi, ők vagy én?! ...Helyette moziba mentünk, de azt is úgy tessék lássék. Hány óra is van? Ó, fél hat? És mi lesz most? Ja, valami szar vígjáték Oven Wilsonnal? Nem várok én egy órát a jó filmre! Nézzük a gagyit. Ez apukám hozzáállása. És tényleg megnéztük a humortalan amerikai szórakoztatóipar legújabb kreálmányát. Egy a sok egyszernézhető filmek közül. Aztán J hívott, hogy menjek le a Mentsvárba. Gondoltam baj nem lehet, nem lesz jó a társaság megint, de egy sört meginni csak nem nagy vétek. Az utcán húsz centi kellett volna ahoz, hogy a valamelyik emeleti ablakból kiömlő szennyvíz a nyakamba ne szakadjon.   És mégis túlvilági élmény volt az, hogy megúsztam szárazon. A kocsmában tényleg nem történt semmi, meghalgattam a hajszínekről és mellméretekről szóló kurvatartalomdús beszélgetést, aztán leléptem, hogy elérjem a buszt. Kíváncsian várom a szerda reggelt. Tényleg. Meg azt, hogy holnap este vajon hívnak e az osztálytársak. Őszintén szólva kétlem.