Nem volt itthon fehér papír, így fekete lett. :)

Egy pokolra került nő sikolya fájdalmában. Hiszen a pokolban angyallá lenni -  hah, hiábavaló próbálkozás.

Előre is bocsánatot kérek a mai bejegyzés témájáért. Senkire nem tartozik, de mégis jó ha mindenki tudja.
 Annyira küzdök a fizikai kapcsolatért, hogy lassan mindenkiben potenciális jelöltet látok. Kezdem észrevenni, hogy én is tudok szép és vonzó lenni, de megijedek ha használnom kell a bájomat. Szeretnék magabiztos és veszélyes lenni, de helyette félénk és ártalmatlan vagyok. Szeretném nagy kanállal habzsolni az élvezeteket, de cserébe megfosztom magam tőlük. Szeretnék úgy élni, hogy nem tervezek meg semmit, és szeretném a gondjaimat valaki másra terhelni, aki számára már nem is gondok. Szeretnék már túllenni a feladatokon és önfeledten boldog lenni. Sosem sírni, mindig vidámnaklenni, jókat enni és egy dekát sem hízni.
Nem akarok tinédzser lenni, függetlenséget szeretnék. Tudom, hogy képes vagyok gondoskodni magamról, mivel olyan teherbíróképességekkel rendelkezem, mint ami az igásbarmok némelyikének is csak néha adatik meg. Tisztában vagyok az értékeimmel. Tudom, hogy nem fogok az utcán éhendögleni, ezért érzem rosszul magam, hogy az élet leges-leges legtermészetesebb dolgaiban vallok kudarcot. A környezetem hibája? Nem hiszem. A saját szerencsétlenségem hibája. Mindig megijedek az utolsó pillanatban. Elvárásaim vannak fölöslegesen. Adottságaim, amiket nem használok ki. Lehetőségeim, amikkel nem élek. Ismerőseim, akiket hagyok elveszni. Egyszóval pazarolok. Mitől tudna ez változni?

Tökéletesen leharcoltnak érzem magam. Ma volt az emelt angol érettségim, és 5 órán át tartott végeláthatatlanul, unalmasan a világ végén egy furcsa, kissé ilyesztő emberekkel teli osztályteremben. Még nem tudom az eredményt, de szerintem nem lesz rossz. Ötöst szeretnék, mert a szóbelivel biztos rontani fogok, jó lenne ha ez több lenne mint 80%.
Azt hittem, hogy holnap levadászhatom P-t hazafelé a buszon. Hát nem. Ünnepély lesz, és ezért később végzek, nem tudok azzal menni amivel ő fog. Szomorú, mert ezt vártam egész héten. Fuck the system. 
 Azt hiszem kissé túltanulom magam. Ha van ilyen szó egyáltalán. Az angol a sírba visz. Annyit tanulok és mégsem látszik. Csak egyre fáradtabb vagyok és egyre kevesebb mindent tudok megjegyezni. Kávéval kelek és fekszem, nem tudok időben aludni menni, mert a szobatársaim mindig fenntvannak. Éjfélkor alszom el, vagy később. Reggel felkelek, hogy tanuljak még egy kicsit. Olyan vagyok mint egy zombi. És nem tudom meddig bírom még. Valszeg amíg a félelem hajt. Rettegek a vizsgáktól és attól, hogy megalázom magam azzal, hogy belebukom valamibe, amit elvállaltam. A rajz is sok, ráadásul nem indult el a grafika szak amit már el kéne kezdenem. 

Az egyetlen jó dolog a fitness. Mindjárt indulok is az edzőterembe. Nagyon szívesen járok, mert rögtön meglátszik az eredmény. Egy hónap alatt rengeteget izmosodtam és job is a közérzetem. tt nincs olyan, hogy nem tudsz valamit, mert megy a zene, felpörög az adrenalin, felszökik a pulzus és kiengeded a stresszt. Ha ez után még belefér egy szauna is, megvan a boldogságom a napra.

A másik ami aggaszt, hogy nem jut időm a barátaimra. És az igazat megvallva fáradt is vagyok hozzájuk. Lassan kezdem úgy érezni, hogy nem akarok kapcsolatot létesíteni senkivel, még a saját anyámmal sem. Legyen már vége ennek az évnek.

 Legalább tízedszerre hallgatom meg ezt a számot. Jó, mert eltereli a gondolataimat. Csak dübörög és viszhangzik az agyamban és blokkolja az ingereket. A legerősebb inger most az, hogy valamit széttépjek. A fogammal például. Leharaphatnám a karomat.

 Három hónap után szakítottam a barátommal. Úgy gondoltam ez lesz a legjobb döntés. Még mindig így gondolom, de közben úgy érzem magam, mint akitől elloptak valami nagyon értékes dolgot. Törnék zúznék és verekednék, mert úgy érzem valami borzalmasan elhibáztam. De egyet tudok: nem tehettem volna másképp. Ez az év nem arról szól, hogy komolyabb kapcsolatom legyen. És hiába szenvedek a hiányától, amíg megvolt sem volt teljesen az enyém. Úgy érzem nem kaptam meg a figyelmet és a törődést amit érdemeltem volna. Egy barátnőm szavaival nem voltam hercegnő. De azt hiszem én magam sem érzem annak magam, miért kezelnének akkor úgy? Olyan voltam neki mint egy jóbarát akivel smárolhat. Nem kellett rám költeni, mert nem követelőztem. Nem kellett rám sok időt fordítani, mert megértő voltam. De ha már megengedi magának, hogy bunkó is legyen, akkor bizony elszakad a cérna. Olyan ember vagyok, aki sokáig tűr csendben, aztán kirobban. Váratlanul, radikálisan. Rossz tulajdonság, sok embert kergettem már el vele. Bár végülis nem tudom, azok az emberek utólag belegondolva egyáltalán nem hiányoznak a mostani életemből.

 Így vagy úgy, most úgy érzem egyszer majd évek múlva, a sérelmek ellenére is, de megpróbálnám mégegyszer. Bölcsebben és tapasztaltabban mindkettőnk részéről. Egye fene, még azt a három gyereket is elvállalnám. (Csak legyenek vörösek.)

Nos, elég volt. Elég unalmas és lehangoló a bejegyzéseimet olvasni, mert mindig csak picsogok valamin. Soha se jó semmi, és ez így nem mehet tovább.
Az igazat megvallva ezen a héten nem voltam sehol. De hiányzott ez már egy kicsit. Tudom hogy furcsa, de én ilyen magányos farkas típus vagyok, szeretek egyedül lenni és megtervezni a napot úgy, hogy közben tudom, hogy nem kell bemennem a városba. A külvárosban az a rossz, hogy nem tudsz 5 perc alatt elugrani a moziba, vagy valami...minden egy kirándulás és engem ez eléggé fárszat. Szóval most nagyon klassz egy kicsit itthon lenni a tudattal, hogy nem kell sminkelni, mert senki se látja a pattanásaim. (bár épp elég lehangoló már önmagában, hogy vannak.)

Ha minden igaz holnap randim van az urammal, szóval csak eddig tartott a magány.   Nagyon maga alatt van a napokban mert sok a veszekedés otthon, és fogalmam sincs hogy vidítsam fel. Tudom hogy nem járunk még olyan régóta, és nem várhatom el, hogy minden titkát velem ossza meg, de azért rosszul esett a multkor, hogy nem akart találkozni, mert rossz kedve van. Persze jó dolog, hogy nem akar idegesen randira menni velem, de nem én vagyok az az ember, akivel elvileg meg kéne osztania a problémáit? Valamit én csinálok rosszul ha nem érzi úgy, hogy nyugodtan adhatja magát előttem. De ha lesz megfelelő pillanat holnap, megpróbálom ezt elmondani neki. Az a baj, hogy élőben olyan nehéz megtalálni a megfelelő szavakat...pedig milyen jó lenne, ha olyan lenne ez is mint a filmekben!